A Kollégium
Minden egy gitárral kezdődött. Pár hónap kis igaz történetét foglaltam össze Február elejétől,egészen Május elejéig de a jelen is benne van.
Mikor beléptem ajtaján,gitárral kezembe ,az izgalom köztünk mindig csak nőtt .Ez olyan de olyan nagyra nőtt,hogy a név mely egy személyhez tartozik,és a gondolat rólad alkotott képet,elengedni nem tudja. Dolog mely kiváltotta belőlem eme érzelmeket az a, Te. Te mint minden, tökéletes. mozdulataim hamiskásan való éneklésem csak figyelmedet akarták.
Hetek,hónapok múltak,teltek és én csöndbeli kérdéseket zúdítottam rád. És egyszer meghallottad egy kérdésem és igent mondtál. Úgy éreztem,hogy enyém az Egész világ. Hátha az nem is,de létem az életem, tiéd .A gondolat,hogy enyém vagy olyan dolgokra tanított,mint például szívből szeretni. Előtted ily erős érzelmeket nem éreztem senki iránt,és elmondhatom,hogy veled a szerelem talált rám.
Vizsgák után senkinek sincs kedve dolgozni.Suli unalmas volt. Egyetlen dolog hogy amiért nem aludtam el az órákon az csak te voltál mert mellettem ültél. Balett órán is csak te jártál fejembe,hogy ezen az estén elmondom,Szeretlek. Este miközben gitároztam fönn nálad mintha minden lelassult,és mire észhez kaptam már 9:30 volt. Kopogtak az ajtón.
-Sziasztok lányok!!Na van valaki aki nem ehez a szobához tartozik??- Kérdezte egy nevelő nő.
Én lehajtott fejel gyorsan elsonfórdáltam a szobából.
És minden hét,hét napjából öt így telt el. Mivel a hét,hatodik és hetedik napján haza megyek. Mindenki várta a hétvégét,hogy haza mehessenek,én nem. Nem volt túl jó családi hátterem sajnos. Történések története teremtődött meg:
Megyünk haza Ikertestvéremmel az iskolából,én tudtam,hogy nem várnak haza. De lehet,hogy csak véletlen.
Royal vodka repül meszeire,kukába ahogy betesszük lábunkat a házba. Vágtak egymás fejéhez minden félét. Öcsénket ikertestvéremmel bevittük a szobánkba. De én nem bírtam hallgatni káromkodó veszekedésüket,így hát kimentem -ma már tudom,hogy ezt nem szabadott volna,de most már mindegy megtörtént.
El is hallgattak. De nem miattam hanem a mondataim,az nem volt hozzájuk kegyes
Megszeppenve,könnybe lábad szemük és kérdik tőlem:
-Hát mi ilyenek vagyunk?tényleg ilyenek vagyunk mint szülök??
Én szemrebbenés nélkül,faképpel,következményekre nem is gondolván .
-Igen ti ilyenek vagytok !!
Édesanyám erősen átkarol simogatja arcom lágy kezével,néhol dadogással,és rekedt hangon megszólal.
-Tudod kicsikém az anya szereti legjobban a gyermekét bármi történjék is.
Ezt még kétszer megismételte és így folytatta.
-Hamarosan nem leszek nem kell tíz vagy húsz évet várni mert hamarosan nem leszek,nem is gondolnád,hogy milyen gyorsan itt lesz az a Hamarosan!!
Én sem tudtam uralkodni érzelmeimen hát ki mondtam!!
-Szeretlek Édesanyám!
Még egyszer erejéből átkarolt,megölelt,és lassan aludni tért. Egy utolsó mondatot hagyva rám
-Kicsikém majd ne sírj és engedj el,Szeretlek!!
Másnap iskola és megy minden tovább. Órákon amőbázunk hol pedig szócsatázunk. Egyik órán el is aludtam-persze megkértem a tanárt- mert fájt a fejem had aludjak le egy kicsit!!nem örült neki de igent mondott. Te mellettem halk kuncogásba kezdtél,hogy becsapom a tanárom. Vége az iskolának és megyünk szakmára. és ott is azon járt eszem mikképp mondjam el ,hogy Szeretlek!
Szakmának vége, Két órával előbb. És neked is .Alkalmat megragadva ki hívtalak sétálni a Margit szigetre. Bizonytalan voltam így csak Duna partig jutottunk. Mikor szemedbe néztem kiugrott helyérül szívem,és oly gyönyörűen csillogott,lemenő napfényben mint a Föld zöldes színű vize. Itt sem mertem elmondani ,hogy mennyire Szeretlek!
-Eközben édes drága ikertestvérem haza ment mert nagyon súlyos betegségben szenvedett. Ez nem más mint az Iskola Undori Titisz(IUT)-
Haza felé csak téged néztelek,te meg a tájat. Néha rám néztél és mosolyogtál,én meg elpirultan elnéztem,de minden hol ott voltál!
Vissza értünk a kollégiumba este hétre. szilencium kezdődött. Tanultam történelmet és Irodalmat. Szilencium előtt félórával azaz nyolc órakór bejönnek a szobába haverok,barátok és olyan jó kedvünk volt amilyen még soha hiszen még,kollégiumi nevelők is folyton folyvást ránk szóltak!
-Maradjatok csöndbe még szilencium van,valaki akar tanulni!
Ezen is csak nevettünk,nevettünk.
8:30, szilenciumnak vége. Mindenki röhögéstől kiesve az ajtón ment saját dolgára. És ugyan ilyen jó kedvel megyek hozzád. Elhatározom ,hogy elmondom,mennyire is Szeretlek!
A szobádból mindenki kimegy ,még szobatársaid is. Apró kis lámpa fénynél nézel rám én meg rád. Úgy nézel Te rám mint egy angyal,már-már ragyogsz. Én meg csak ülök nézek szemedbe,szívem hevesen ver és nem merem kimondani azt,hogy Szeretlek!
Csöng a telefonom Legidősebb bátyám hív. Meg se várta míg köszönök ő már mondta.
-Gyere haza mert Édesanyánk "meghalt". Ágyadon feküdve találtunk rá és egy levelet hagyva ránk. Gyere haza.-mondta ezt már sírva.
Ekkor kirohantam szobádból és te mit sem értetted hogy miért?!
Könnyektől telve szemem,rohanok haza. Már a buszon ülök. Nézek ki,a tájra,melyen sötétségből elő bukkanó Hold fénye
játszik az árnyakkal. Leül mellém egy idős hölgy. Néz jobbra,s balra ,de szeme megakad rajtam. Eme idős hölgy rám néz éppen és mosolyog. Utána hirtelen össze húzza szemöldökét és csúnyán néz. Mint ha ismerne már,ugyan szemei ismerősek,de arca valahogy nem jut eszembe. Hirtelen ragyogni kezdett ,és úgy elkezdett vörösleni mint akár egy rózsa. És csak nézett.
Nem tudhatom,hogy kinek nézett,és miért az nap. Ekkor leszállt, integetett,csókot dobott,könnybe lábat két gyönyörű kék szeme és sírva búcsúzkodott. És Megértettem.Fájdalom mit átélt egész életében még legnagyobb ellenségemnek se kívánnám. Ő mégis képes volt mosolyogni ránk mert mindennél jobban szerette az összes fiát.
Haza érek és mélabú fogad. Kezembe anyám levele és leülök ikertestvérem mellé egy másik fotelbe és olvasom:
-Drága egyetlen fiaim!! Ne sírjatok,és engedjetek el. Szeretlek titeket !!
Aláírás:Anya és minden jót az életbe és az élethez!
Édesanyám bár nem vagy itt de tudom hogy hallod mit mondok.
-Édesanyám nem sírok még a temetéseden se!Hagylak elmenni,mert szeretném,hogy lásd fenn az égről ahogy ötéves gyermeked anyja nélkül nő fel!!
De neked köszönhetem azt a Nőt ki most is velem van,mert ha nem élem át azokat a dolgok amikor sírásra görbült szám és könnybe lábadt szemem és a félelem kapuja áll előttem, akkor én se ilyen lennék, és lehet,hogy Szerelmem se lenne velem.
Sajnos unokáidat nem élted meg,-se felnőtt koromat- de nekik regélem életed és tettedet. Kérlek vigyázz magadra Édesanyám ott fönn,és majd találkozunk egyszer az égre festett képen.
Drága Szerelmem Kiss Réka te most már velem vagy. És jó ha tudod szavakba elmondani nem tudom,hogy én mindörökké Szeretlek!
Saáry Miklós 2011.10.01
|