Egy fáradt hajnalon kinyitom szemem,
csendesen a párnába hajtom a fejem,
a homályba égett esti zaj pihen,
a feledés útja lassan a jelen.
Néma szavak a fülembe égnek,
rikoltva szólnak a szomorú égnek,
tudom ezek már semmit nem érnek,
mégis azt várom meddig zenélnek.
|